A költöztetés, mint fogalom eléggé kettős elbírálás alá esik, sok ember egyszerűen nem akar segítséget kérni szakemberektől ezen a területen, nem akarják átadni az irányítást másnak, pláne nem úgy, hogy ez annyiba kerüljön amennyibe sok helyütt kerülni szokott a költöztetés.

A költözés egy komoly, időt és energiát jelentős mértékben igénybe vevő dolog, sok ember egyszerűen nem szeret költözni, pontosan amiatt, mert kényelmetlenséggel jár. De ha mégis úgy alakul, hogy költözni kell, akkor mégis csak érdemes felvenni a kapcsolatot amilyen hamar csak lehet egy brigáddal, akik ebben szakszerűen segíthetnek nekünk, mivel a bútorok elszállítása, illetve az elhelyezése nem is veszélytelen dolog: hány ember számolt már be arról, hogy a barátokkal elvitetett bútorok a kis furgonokban a nem megfelelő szakértelem és szállítás miatt sérültek, emiatt komoly kárt okozva a költöző félnek?
Az ilyen kellemetlenségek elkerülhetőek mondjuk a Franko-Teher vállalkozással, akik olyan gépparkkal rendelkeznek, mely révén személyre szabott ajánlattal tudnak előállni a vásárlóknak, akik a költöztetéssel megbízzák őket.