Talán sokunk számára ismerősen hangzik a LG márka, ami nem kevesebb, mint 76 éve képviseli termékeit a piacon. A dél-koreai cég finoman ráérzett arra a vásárlói szükségletre, amely egyre inkább rohanó világunkat jellemzi. Az emberek gyorsan és hatékonyan szeretnék az életük különböző területein a dolgokat megoldani, így a háztartás területén is.

A boltok polcain éppen ezért találunk LG televíziót, mosó- és szárítógépet, de a konyhai területről sem feledkeztek el. Szép számmal vonultatnak fel fagyasztószekrényeket, mosogatógépet és mikrohullámú sütőt is. E legutóbbiból a cég kétféle prototípust is legyártott. Az LG mikrohullámú sütőkből léteznek a normál funkcióval felszerelt darabok, amelyek az étel melegítése mellett kiolvasztásra is szolgálnak. Több LG mikrohullámú sütő szenzoros, vagyis érintőgombos vezérlésű és automatikus főzésre is beprogramozható.

Ebben a forgótányér és a különböző teljesítményfokozatok nyújtanak megfelelő segítséget. Ha ennél is többet szeretnénk, akkor érdemes az LG mikrohullámú sütői közül a grillfunkcióval készült darabokat választanunk, így a téli hónapokban sem kell lemondanunk a grill party nyújtotta örömökről, illetve akkor sem, ha egyáltalán nincs kertünk.

A kifejezetten grillfunkcióval készült darabok 600-900 W teljesítményűek, és sok LG mikrohullámú sütő melegentartó funkcióval is felszerelt, hogy az elkészült étel ne hűljön ki idő előtt. Igazán praktikus darabok, és a jól ismert dél-koreai dizájnt sem nélkülözik.