A családi szerepjátékok átélésében sokat segítenek a gyerekeknek az ehhez illő játék kellékek. Így például az alfajatek.hu oldalán számos játékbaba kapható, de ma már nem csak annyi a kínálat, hogy van néhány méretű játékbaba, ma már mindenféle funkciójú és típusú játékbabát lehet kapni a boltokban.

Így például a honlapon fellelhető a „cry babies” típusú játékbaba kínálat, mely a könnyezni tudó babákat rejti magában. Kapható katica baba kiszerelésben is ez a termékcsalád, van kristály jégkunyhó szett is. De természetesen, a már régóta klasszikus, óriási slágernek számító baby born baba is, nyolc funkciójával. Meg lehet etetni, itatni, sőt, még be is tud pisilni, és ilyenkor pelenkát kell cserélni!

Micsoda szerepjátékot rejt magában ez a kislányok számára! Sőt, remek ajándék lehet akkor is, amikor kistesó érkezését várja a család, ezzel fel lehet készíteni a nagyobbik tesót a kisbaba érkezésére. Hozzászokik a játékbaba segítségével, szerepjáték által, hogy egy babát bizony ápolni, gondozni kell, mert bepisil, pelenkázni, etetni és itatni is kell. A baby born reagál a mozdulatokra is, így még jobban átélhetőek vele a szerepjátékok a gyerekek számára.

Ezáltal igazi anyukás szerepjátékok kipróbálása válik elérhetővé, ami jót tesz a kislányoknak. Gyakorolni a női szerepeket, bizony nagyon izgalmas kislány korban! Sokat kell altatni a baby born babát, ezért, ha lefektetjük, lehunyja a szemét és elalszik. Amikor pedig felébred, akkor éhes és sír. Sőt, bilire is lehet szoktatni! Ez minden kislány álomjátéka!