Brittney Griner WNBA kosárlabda sztár ügyvédje nemrég közölte a hírt, miszerint további egy hónappal hosszabbították meg a sportoló előzetes letartóztatását Oroszországban.
A kétszeres olimpiai aranyérmes Brittney Grinert a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, miután állítólag kannabiszból nyert olajat tartalmazó patronokat találtak a poggyászában, amiért akár 10 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.
Alekszandr Bojkov a The Associated Press-nek elmondta, hogy véleménye szerint az őrizet viszonylag rövid meghosszabbítása azt jelzi, hogy az ügy hamarosan bíróság elé fog kerülni. A vádlott közel három hónapja van letartóztatásban, aki a rövid meghallgatásra megbilincselve érkezett, arcát lesütve, kapucnis pulóverben. Ügyvédje szerint a sportoló nem panaszkodott a fogvatartásának körülményeiről.
A 31 éves Grinert a Biden-kormányzat szerint jogtalanul tartják fogva az oroszok. Az Egyesült Államok tisztviselői és a WNBA lázasan dolgoznak a sportoló kiszabadítását, egyelőre látható előrelépés nélkül. Az eset ugyanis pontosan az ukrajnai háború idejében zajlik, ami rendkívül negatív módon hatott az orosz-amerikai kapcsolatokra.
Nem teljesen világos az sem, hogy az Egyesült Államok kormánya miért minősítette át Grinert jogtalanul fogvatartott személynek. A szövetségi törvények értelmében azonban számos tényező befolyásolja az ilyen jellemzést.
Az Egyesült Államok állami minisztériumának szóvivője, Ned Price megerősítette, hogy John Sullivan amerikai nagykövet találkozott az orosz kollégákkal, de arról nem beszélt, hogy volt-e szó a találkozón Griner esetéről vagy sem.