A motivációs térkép segítséget jelenthet a kiégéssel szemben

Amikor legutóbb úgy éreztem, hogy kifáradtam, elkezdtem megcsömörleni a munkámban, végül leültem a főnökömmel beszélgetni. Bevallom, nehéz volt erre a beszélgetésre rávennem magamat, de úgy gondoltam, hogy talán jobb, ha hamarabb mondom el neki az érzéseimet, mint hogy a teljesítményemen vegye észre, hogy valami nagyon nem oké velem.

Nagy meglepetésemre azonban nem harapta le a fejemet, hanem elvitt a csapattal együtt egy coachhoz, egy motivációs térkép kitöltésére. Ezen a tréningen végül nagyon sok minden kiderült számunkra magunkról, de a főnököm számára is rólunk. Meglepett az, hogy a főnök ennyire pozitívan reagált a problémára, hiszen kényes volt a kérdés, de mégis azonnal úgy reagált, hogy a megoldást kereste.

A motivációs coach természetesen el is beszélgetett velünk a teszt kitöltése kapcsán, majd megcsinálták a motivációs térképet mindegyikünknek, mely alapján kiderült, hogy kit mi hoz lázba munkavégzés közben. Az én esetemben mondjuk az volt a gond, hogy nagyon jó kreatív ereje vagyok a cégnek, amikor újítások vannak, amikor önálló munka révén fel kell fedezni új területeket, ki kell találni új megoldásokat, akkor ragyogóan teljesítek, de közben monotonabb feladataim voltak, amik csak leszívtak. A többiek közt is kiderült a motivációs térkép alapján, hogy milyen rejtett kincsek vannak bennük, mondjuk az egyikük pont ezekben a monotonabb feladatteljesítésekben kiváló, a másikról pedig kiderült, hogy fejlesztendőek lennének a menedzseri szkilljei.