Ahogy megszokhatták: ha edzőtábor, akkor Szamosszegi Gábor csapatunk védője naplót vezet. Nincs ez másképp most sem. A csapat már Siófokon készül, játékosunk pedig máris megosztja a negyedik nap élményeit a szurkolókkal.
Hozzánk szegődött két macska. Az egyik neve Eri, a másiké Ma, vagyis lényegében őket is támogatja az Erima. No és persze a gyúrónk Schrötter László, vagyis Papa. Vett már nekik tejet, de még konzervet is. Kicsit attól félek, hogy mi lesz velük, ha majd mi elmegyünk innen. Remélem lesznek majd új gazdáik.
Az mondjuk könnyen lehet, hogy Hegedűs György, tehcnikai vezető marad Siófokon. Hege egy óvatlan mozdulattal a csomagtartójába dobta a kocsija kulcsát, majd rácsukta a tetőt… Az ügyben a legrosszabbul Tóth Feri járt, akinek Budapestre kellett utaznia, mert meghívták az U19-es válogatottba, ám az út rosszul kezdődött, mert gyalog kellett az állomásra mennie. Hege megtalálta a felelőst: szerinte azért történt a baj, mert Borsos Vili szólt neki.
Csarnokban edzettünk, mert ugye dolgozunk is. Végre nem fáztunk, bár amennyire Horváth Ferenc hajt minket eszünkbe sem juthat, hogy dideregjünk. Minden megy a maga útján, erősödünk és a közösség is egyre jobban épül.
Tilos a futsalarena.hu bármely fotójának, írott anyagának a szerzô, illetve a kiadó feltüntetése nélküli újraközlése.
Siófoki napló 4.