Második felkészülési mérkőzését is megnyerte az SzTK-Erima, amely ezúttal az Eger ellen tudott nyerni. Az 1–0-s győzelmet hozó találkozó Bölcsföldi Viktor (képünkön) szerezte az egyetlen gólt. Horváth Ferenc vezetőedző elégedett volt a látottakkal.
„A futballisták fegyelmezetten betartottak minden utasítást, végig koncentráltak – mondta Horváth Ferenc. – A mérkőzés során sokkal több volt a biztató jel, mint a negatívum. Igaz ez még akkor is, ha a játékosok tompák voltak a heti komoly terhelés miatt és a mérkőzés ugyanabban a ritmusban folyt végig. A mérkőzésen szerepelt Indy, aki baloldali védőként volt nálunk próbajátékon. Jó futballista, de nem jobb, mint, akik nálunk már szerződéssel rendelkeznek, így ő nem lesz az SzTK-Erima játékosa.
SzTK-Erima–Eger 1–0 (1–0) Szigetszentmikós, 50 néző. SzTK-Erima, 1. félidő: Kozma I. – Csák K., Tóth F., Szamosszegi, Szamosi – Somorjai, Barna, Lannert – Bonifert, Bölcsföldi, Varga Z. 2. félidő: Dénes – Nagy T., Csiszár, Szamosi, Indy – Hullám, Király A., Csepregi Fekete L., Márkis, Ndjodo G: Bölcsföldi
Tilos a futsalarena.hu bármely fotójának, írott anyagának a szerzô, illetve a kiadó feltüntetése nélküli újraközlése.
Újabb győzelem
„A futballisták fegyelmezetten betartottak minden utasítást, végig koncentráltak – mondta Horváth Ferenc. – A mérkőzés során sokkal több volt a biztató jel, mint a negatívum. Igaz ez még akkor is, ha a játékosok tompák voltak a heti komoly terhelés miatt és a mérkőzés ugyanabban a ritmusban folyt végig. A mérkőzésen szerepelt Indy, aki baloldali védőként volt nálunk próbajátékon. Jó futballista, de nem jobb, mint, akik nálunk már szerződéssel rendelkeznek, így ő nem lesz az SzTK-Erima játékosa.
SzTK-Erima–Eger 1–0 (1–0)
Szigetszentmikós, 50 néző.
SzTK-Erima, 1. félidő: Kozma I. – Csák K., Tóth F., Szamosszegi, Szamosi – Somorjai, Barna, Lannert – Bonifert, Bölcsföldi, Varga Z. 2. félidő: Dénes – Nagy T., Csiszár, Szamosi, Indy – Hullám, Király A., Csepregi Fekete L., Márkis, Ndjodo
G: Bölcsföldi