2310 Szigetszentmiklós, Sport u. 8. SzTK pálya
Tel: 06/30/2800-829 | E-mail: sztk@invitel.hu

Jól játszottunk, de kikaptunk


Nem vallott szégyent az SzTK-Erima a Paks ellen. A tavalyi NB I-es ezüstérmessel vívott találkozó egyes periódusában csapatunk irányította a mérkőzést és az első félidőben Somorjai Tamás a másodikban pedig Varga Zoltán találta el a kapufát. Ennek ellenére nem sikerült elkerülni a vereséget, hiszen egy megingást kihasznált a hazai együttes és megnyerte a találkozót.

“Összességében elégedett lehetek a látottakkal, még akkor is, ha edzőmeccsen sem szeretek kikapni – mondta Horváth Ferenc vezetőedző. – Az első félidőben és a második első felében is irányítani tudtuk a játékot, csak a szerencséjének köszönhette a Paks, hogy nem vezettünk. Ami ennél is fontosabb az az, hogy a csapat teljesítménye folyamatosan javuló tendenciát mutat. Egyre több olyan jelenet köszön vissza, amelyeket az edzéseken gyakorolunk. Jól esett, hogy a paksiak is gratuláltak a csapat teljesítményéhez, de nagyon sok dolgunk van még.”

Paks–SzTK-Erima 1–0 (0–0)

Paks, 50 néző.

SzTK-Erima: Kozma T. (Dénes) – Nagy T. (Csák), Szamosszegi, Csiszár, Szamosi – Barna (Csepregi), Lannert (Király A.) – Hullám (Bonifert), Somorjai (N’Galle), Varga Z. (Fekete L.) – Márkus (Bölcsföldi)

G: Montvai


Get Adobe Flash player




Tilos a futsalarena.hu bármely fotójának, írott anyagának a szerzô, illetve a kiadó feltüntetése nélküli újraközlése.